Az elmúlt évekhez képest idén sem változik túlságosan a helyzet, hiszen a nyugdíjpénztárak igen jól teljesítenek. Ám először végezzünk egy kis visszatekintést a 2016-os esztendőre.
Az MNB értékelése szerint 2016-ban jó hozamokat értek el a nyugdíjpénztárak
Az értékelés mind a három portfóliót dicséri. A klasszikus portfóliókban az alacsonyabb kockázatú állampapír állomány van túlsúlyban ezért tudtak növekedést elérni. A növekedési jelleggel bíró portfóliók a magasabb kockázatot hordozzák, ám ennek következtében a részvényhányad miatt tudnak jól teljesíteni. A kiegyensúlyozott portfólióban, amely közepes kockázatúnak mondható az állampapírok és a részvények is szerepelnek, így ezek is szépen teljesítettek. Éves nettó 6,59 százalék hozamrátát értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak, amely már a nettó hozamrátát jelenti, azaz a befektetésekkel kapcsolatos költségeket nem tartalmazzák. A számokból jól látszik, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak így is magas hozammal kecsegtetnek és ez a befektetési forma jóval az infláció felett teljesít, tehát hosszabb távon is érdemes benne gondolkodni, azaz nyugdíjcélra tökéletes megoldást nyújt.
Milyen nyugdíjpénztári megoldások közül választhatunk?
Ma már 3 államilag is támogatott lehetőség adott a nyugdíj előtakarékosságra. Ezek közül tudunk választani: NYESZ, nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár. Hogy kinek melyik a legmegfelelőbb az teljesen változó, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy egy fiatal korban megkezdett takarékoskodásra az önkéntes vagy a NYESZ ugyanúgy megfelelő. Akiknek már csak pár éve maradt nyugdíjig, azoknak érdemes olyan portfólióban gondolkodniuk, amely magas hozamot ígér, hiszen nagyon kevés idő van hátra a megtakarítási időszakból. Ha valaki befektetési szempontból nézi, akkor viszont a nyugodtabb környezet a megfelelő, azaz a kevésbé kockázatos portfólió. A NYESZ és a nyugdíjbiztosítás ezen a téren valószínűleg magasabb hozamot fog majd generálni. Az önkéntes nyugdíjpénztárt azoknak érdemes inkább választania, akiknek támogatást nyújt ebben a cégük vagy esetleg vállalkozók és bármilyen módon erre támogatást tudnak szerezni. Érdemes a szerződéskötés előtt alaposan áttekinteni az összes lehetőséget és mérlegelni, hogy melyik megoldás lehet számunkra a legjobb. Az összes nyugdíj célú megtakarítással foglalkozó pénzintézet és biztosító adatai szerepelnek a hivatalos oldalakon így érdemes az ott fellelhető adatok böngészésével kezdeni.