Az internet az 90’-es évek online forradalma óta egyre sokoldalúbb információforrás és tömegkommunikációs eszköz a társadalom egésze számára. Mára, 30 év elteltével oda jutottunk, hogy az internet alapkészségnek számít.
Mind a mai napig formálja az oktatást is, mivel ez egy mindenki számára – potenciálisan – egyforma módon hozzáférhető eszköz a kommunikációs és az infromációszerző célokra. Emellett az internet gyakorlatilag már szinte mindenre és mindenhez használatos a hétköznapi életben és ez a trend még mindig nem érte végső állapotát. Talán soha vagy legalábbis belátható időn belül nem is fogja.
Az internet használata terén van még hova fejlődni!
Sajnos vagy nem sajnos, de az internet megfelelő használata nélkül egyelőre „még csak” nagyon nehéz érvényesülni a felgyorsult tömegkommunikciós társadalomban, de valószínűleg a jövőben egyenesen lehetetlen lesz. Erre a tendenciára hivatkozva pedig azt mondhatnánk, hogy “alapkészség fontosságúra” emelte az internet használatát.
Ezért is létfontosságú, hogy mindenki idejében csatlakozzon az internetre, például az Invitel által kínált internet előfizetés csomagok által.
Van eltérés régiós szinten az internethasználatban is
Egy kicsit azért szűkíthetjük a kört, ami az alapkészség gyakorlati megnyilvánulását illeti. Európában a top internetes keresőmotor a Google-é.
Máshol, Amerikában használják pl. a Binget is, viszont nálunk mindenképpen a Google-é a vezető szerep. Az internet készségszintű használata Magyarországon mindenképpen a Google internetes motorjának a megértésén alapszik.
A “kész internet”, amit az átlag felhasználó tálalva kap az asztalára vagy a mobilján, az már a Google által megszűrt, strukturált, osztályozott és ezen felül különböző algoritmusok alapján személyre is szabott internet.
Voltaképpen nagyon keveset ismerünk az internetből, amelynek nincs valamilyen köze a Google-höz. De az átlag felhasználónak nem is feladata a mély-weben történő barangolás. A virtuális „életben maradáshoz” számunkra bőven kielégítőek azon online platformok, amik a Google felhasználóbarát szűrőin mennek keresztül.
Az internet használatának alfája és ómegája az odafigyelés!
Azt gondoljuk, hogy az internet logikájának megértéséhez voltaképpen nem is kell nagyon többet tennünk, mint odafigyelve használni azt. Az internetezés manapság játszva tanulható dolog, sokkal kevésbé tudás, mint inkább gyakorlat tárgya.
Épp ezért a fiatalabb generációk, akik – jellemzően a szüleik biztosított internet előfizetés révén – szimplán több időt töltenek el online, sokkal mélyebben és egyszerűbben értik meg annak használatát, mint az idősebb generációk.
Viszont készüljünk fel arra, hogy a munkaerő piaci, gazdasági és társadalmi folyamatok mind az interneten és a szociális médiában történő események és folyamatok egyre inkább hatással lesznek.
Minél jobban és átfogóbban tudjuk az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználni, annál nagyobb előnyre teszünk szert az életben.